Mac-es programok és kompatibilitás

A Magyar Macintosh Wiki wikiből

Szoftverpiac

A Mac-es szoftverpiac jellegét tekintve mindig is más volt, mint a Windows-os. Nagy különbség a kettő között, hogy míg a Mac-en hagyományosan egy feladatra ugyan csak egy-két, mindazonáltal kiváló minőségű program létezett/zik, Windows alatt ugyanarra általában szoftverek garmadája kínálkozik, ugyanazt ígérve, változó sikerrel – a személyes választás mindig mások ajánlásán illetve saját tapasztalaton alapszik.
Ez nagyrészt ma is igaz. Az OS X eljövetele óta azonban a helyzet kicsit megváltozott: varázsütésre elérhetővé vált a UNIX-os / Linux-os programok legnagyobb hányada is. Szoktak még beszélni a Java alapú szoftverekről is, melyek lényege az, hogy minél több platformon fussanak.
Szintén OS X-nek, illetve növekvő népszerűségének köszönhető, hogy a fejlesztők újra komolyan veszik a Mac-es platformot, s programjaik fejlesztésénél gondolnak rá is. Az Apple igen szigorú irányelveket tett közzé fejlesztői számára, például a programok felületét illetően.
Sajnos időbe telik, mire élvezhető változatot produkálnak a gyártók meglévő programjaikból. Ez a helyzet például a játékokkal: ezen a téren komoly erőfeszítések láthatóak újabban mind az Apple, mind a játékokat készítők részéről. Valójában a Mac egyik legfőbb vonzereje a fellelhető programok minősége és változatossága.

Lefedetlen területek

Sajnos vannak még lefedetlen területek is, ilyennek tekinthetjük az OCR programokat (karakterfelismerő), ahol jelenleg nincs egy olyan, amire egyértelműen mondhatnánk: "Igen, ez az." A FineReader fejlesztése még mindig az 5-ös verziónál tart, Classic környezet alatt működik (azaz nem natív OS X alkalmazás, elindul hozzá a régi rendszer is), van, aki a Recognitát használja, mások az OmniPage-dzsel próbálkoznak. Hasonló a helyzet az egyszerű háztervezőkkel is: leginkább csak "nagyágyúk" vannak, verébre nem érdemes lőni velük.

Kompatibilitás

"Mac? Ugyan, semmivel sem kompatibilis." Régebben is korlátozott érvényű volt eme kijelentés, napjainkban nagyon kevéssé igaz. Legalább annyira kompatibilis a Mac a Microsoft-alapú világgal, mint egy Linuxot futtató gép. Legalább, ugyanis van jópár olyan Windows-os program, melynek van Mac-es változata is (sőt, ezek legnagyobb része eredetileg pont a Mac-re készült), Linuxon azonban nem fut (igen, ott alternatívák vannak – melyek szintén futnak Mac-en): pl. a sokat emlegetett Microsoft Office, vagy persze Photoshop, Illustrator, InDesign, Acrobat, QuarkXPress, Cinema 4D, Maya, Wolfram Mathematica, csak hogy néhány igazi nagyot említsünk. Hozzá kell tennünk, hogy a magyar felhasználónak több gondja van, mint egy amerikainak, remélhetőleg idővel ezek is megoldódnak.

Személyes eszközök